Frissítés 2016. január 6.

A 2015-ös évben sajnos kissé elhanyagoltam a weboldalt, pedig nagyon sok projekten dolgoztam az évben. Talán az állandó munka miatt nem tudtam kellő időt szánni új tartalmak feltöltésére, viszont a későbbi feltöltéshez legalább dokumentáltam minden olyan munkát, mely eredménye már nincs a kezemben. Ezen frissítéseket most így 2016 elején igyekeztem pótolni, az elkészüléseik dátumának megfelelően, csak épp időrendben visszafelé datálva.

Fontos információ, hogy már 2 éve működik egy másik weboldalam a  www.electroimpress.hu. Hasonlóképpen ehhez a weboldalhoz az is jócskán el volt hanyagolva az utóbbi időben, illetve annak egy kicsit más feladatot szántam, mint ennek a blog jellegű oldalnak, így kissé gondolkodtam is rajta, hogy mitévő legyek a tartalmát illetően, hiszen szerettem volna a munkámhoz kapcsolódóan egy profibb weblapot kialakítani. Végül úgy döntöttem, hogy mégsem veszem nagyon komolyra ezt a dolgot, mert a két weblap között úgy kissé nagy szakadék alakulna ki, tartalmukat illetően viszont közel azonos lenne a kettő. Hosszas gondolkodás után döntöttem, hogy jelen weblap mintájára, de egy sokkal profibban kivitelezett weboldalt készítek, mely már inkább megfelel a jelen kor követelményeinek és színvonalasabb felhasználói élményt biztosít a jelenleginél. Így készült el január elejére a másik weblapom véglegesnek szánt változata egy teljesen új dizájnnal felszerelve.

Az újabb munkáimat ott tervezem a továbbiakban publikálni, viszont ezt a weblapot sem tervezem megszüntetni, hiszen a régebbi munkáim itt találhatóak egészen 2007-ig visszamenőleg. Talán egyszer majd ezeket a tartalmakat is átviszem az új oldalra, de egyelőre örülök, hogy sikerült a meglévő webes fejlesztésekkel végeznem úgy, hogy még némi háttérmunka azért hátra van így is.

A bejegyzéseket illetően tehát az újonnan frissítésre került tartalom lényegi része ezen a weboldalon nem található meg, csupán a főoldalon megjelenő pár soros bevezető szöveg és egy kis kép erejéig. Aki ezen munkáim iránt érdeklődik, a szokott módon kattintva a képre, vagy az ismertető végén található linkre, automatikusan át lesz irányítva az új weblapon publikált tartalomhoz.

Ami a jövőt illeti, tervezem több műszaki ismeretterjesztő anyag, illetve utánépíthető kapcsolás publikálását. Kérdés, hogy erre mennyire marad majd szabad kapacitásom. Mivel a legtöbb munkámat rendelésre készítem és egyes projektjeimet üzleti célzattal rendelik meg, illetve bizonyos esetekben titoktartási szerződés is kötelez, értelemszerűen ezen munkák részleteit nem közölhetem.