Madarász László elektronikai oldala

Az előző fejezetben bemutattam a gép hardveres részeit, illetve az összeszerelést. A továbbiakban elsőként a RAID megoldásokat ismertetem, majd az operációs rendszer telepítését mutatom be.

Fájlszerver gépet fájok tárolására és hálozaton belüli megosztására használunk általában. Fontosabb, esetleg pótolhatatlan adatok tárolása miatt célszerű növelni a biztonságot arra az esetre, ha esetleg a winchester meghibásodna. A pótolhatatlan adatok pillanatok alatt megsemmisülnek, vagy visszaállításuk – amennyiben lehetséges – súlyos pénzekbe kerülhet. Ezért célszerű ugyanazon adatokat fizikailag két eszközön tárolni, ami annyit jelent, hogy a merevlemezeket tükrözni kell. Ezzel bebiztosíthatjuk magunkat arra az esetre, ha a merevlemezek közül az egyik megsérül, vagy tönkremegy. Adataink ekkor biztonsággal kimenthetőek a másik lemezről. Az ilyen tükrözéshez viszont RAID tömbbe kell szervezni a tárolókat. Erre több lehetőség is kínálkozik.

Az alaplapok között találunk olyat, melyeken integrált RAID vezérlő van. Ez a D425TUD alaplap is ilyen. Három RAID funkciót is támogat: RAID0, RAID1 és JBOD. Azt tudni kell, hogy ezek aránylag egyszerű megoldások, a megbízhatóságuk nem hasonlítható egy kifejezetten erre a célra kialakított RAID vezérlő kártyához, bár ettől függetlenül jól használhatóak. Aki nagyobb megbízhatóságra vágyik, szerezzen be egy RAID kártyát, viszont ekkora gépbe problémák lehetnek annak beszerelésével.

Röviden a jelen alaplap által is támogatott RAID megoldásokról

Nézzük tehát mit takarnak konkrétan a fent említett RAID funkciók.

A RAID 0 az egyes lemezek egyszerű összefűzését jelenti, viszont semmilyen redundanciát nem ad, így nem biztosít hibatűrést, azaz egyetlen meghajtó meghibásodása az egész tömb hibáját okozza. Mind az írási, mind az olvasási műveletek párhuzamosítva történnek, ideális esetben a sebesség az egyes lemezek sebességének összege lesz, így a módszer a RAID szintek közül a legjobb teljesítményt nyújtja (a többi módszernél a redundancia kezelése lassítja a rendszert).

A RAID 1 eljárás alapja az adatok tükrözése (disk mirroring), azaz az információk egyidejű tárolása a tömb minden elemén. A kapott logikai lemez a tömb legkisebb elemével lesz egyenlő méretű. Az adatok olvasása párhuzamosan történik a diszkekről, felgyorsítván az olvasás sebességét; az írás normál sebességgel, párhuzamosan történik a meghajtókon. Az eljárás igen jó hibavédelmet biztosít, bármely meghajtó meghibásodása esetén folytatódhat a működés. A RAID 1 önmagában nem használja a csíkokra bontás módszerét.

A JBOD tulajdonképpen nem valódi RAID-kötet, de a RAID-vezérlők többsége felkínálja ezt a lehetőséget. A JBOD (Just a Bunch Of Disks – csak egy köteg lemez) megoldás lényege, hogy több merevlemezt egynek lásson az operációs rendszer, de ehhez nem használ redundanciát; szimplán összefűzi a merevlemezeket, tehát a lemezek kapacitása összeadódik, ettől fogva egyetlen nagy lemeznek látszanak. Komoly hátránya, hogy ha az egyik meghajtó meghibásodik, minden adatunk elvész. Használata éppen ezért csak korlátozottan ajánlott, fontos állományok tárolására inkább ne vegyük igénybe.

Merevlemez tükrözés

A fentiekből egyértelműen kiderül, hogy a redundancia növelésére a RAID1 a legalkalmasabb. Apró bökkenő, hogy ez a rendszer csak akkor lesz teljes mértékben tökéletes, ha az alaplapi RAID vezérlő és az operációs rendszerre telepített RAID vezérlő szoftver és illesztőprogram együtt tud működni egymással. Amennyiben a szoftver oldalon nincs megfelelő támogatás, úgy problémák lehetnek a RAID működésében. Windows operációs rendszerek esetében ilyen probléma aligha lehet, mivel az alaplaphoz mellékelt CD-n megvannak ezek a szoftverek. Linux esetében viszont más a helyzet.

Windows rendszer esetén nyugodtan használhatjuk az alaplapi RAID vezérlőt. Ha kettő winchester van gépünkben, a rendszer indításakor automatikusan megjelenik a RAID kontroller által felismert HDD-k listája és lehetőség van az alaplapi vezérlő kinfigurálására. Egyetlen feltétel, hogy a GSATA portba kell csatlakoztatni a két HDD-t. Ott a két eszközt kijelölve könnyen összerendelhetjük őket a megfelelő módon. Erről itt most nem írnék részletesen, mert hamar kiderült, hogy Linuxnál nem igazán használható az alaplapi vezérlő pontosan az operációs rendszer támogatásának hiányában. Ez nem a Linux fogyatékossága, – ha szabad így fogalmazni – hanem a gyártó hibája, mert szoftvereket csak Microsoft rendszerekhez fejleszt.

Természetesen kipróbáltam az alaplapi RAID-et Linuxon is, de a telepítést követően az eredeti és a másolat meghajtók tartalma is megjelent a rendszerben teljesen azonos paraméterekkel, illetve az egyik tartalmának módosításakor a másikra nem íródtak át az adatok. Ezt valószínűleg a megfelelő szoftver hiánya okozta, ami Windowshoz a gyártó által adott, míg Linuxhoz semmi támogatás nincs, csak amit a Linux magától felismer és kezelni tud.

Linux esetében tehát az alaplapi RAID-elés kiesett, de sebaj, ugyanis nagyon jó szoftveres RAID vezérlője van az operációs rendszernek, így ebben az esetben azt lesz szükséges alkalmazni. Egyesek szerint, ha nincs komoly RAID kontrollerünk, akkor inkább használjuk szoftveres RAID-et, az alaplapi vezérlő helyett. Így tettem én is, viszont ennek konfigurálását ráérünk a rendszer telepítésekor elvégezni, nem kell hozzá semmiféle külön program. A partícionálás résznél bővebben lesz erről szó.

Az első indítás

Mivel telepíteni kell és nincs beszerelt optikai meghajtó, átmenetileg csatlakoztattam egy ATA-s DVD olvasót, mielőtt beizzítottam volna a gépet. Első indítás alkalmával célszerű ellenőrizni a BIOS beállításokat, a boot sorrendet, az USB eszközök engedélyezését bekapcsoláskor, időbeállításokat, meghajtók, integrált perifériák beállításait. Ezek után jöhet a rendszer telepítése. A gépre Opensuse 11.4 kerül. A következőkben a telepítés menetét ismertetem lépésről lépésre.

Operációs rendszer telepítése

Aki esetleg még nem látott Linux telepítést, annak hasznos lesz ez az útmutató. Maga a folyamat kb. annyira nehéz mint egy Windows XP telepítése. A teljes művelet grafikus felületen történik, egyedül a partícionálás igényel némi szakértelmet, de minden esetben a rendszer felajánl egy alapértelmezett lehetőséget a merevlemezek méretétől, számától és tartalmától függően. Ez egyszerű beállításokkal megváltoztatható, akinek megfelelő a felajánlott merevlemez konfiguráció, annak nincs dolga a partíciónálóban, akinek pedig egyedi igényei vannak, annak pedig ott a szakértői partícionálás.  A telepítő többi része jól automatizált, így nagy beavatkozást nem igényel. Átlagos számítógépek esetében is azonos az itt leírt telepítési procedúra, segítségként bármilyen gép telepítésekor alkalmazható.

Ez pedig már az indítókép, a szokásos licencmegállapodással kezdődik a telepítés. Az operációs rendszer egyébként teljesen ingyenes, a forráskódhoz bárki hozzáférhet, a szoftver szabadon terjeszthető, letölthető, korlátlan példányban telepíthető és használható.  A telepítőkészlet az Opensuse hivatalos oldalán érhető el.

A továbbiakban megtörténik a rendszer vizsgálata, a telepítő feltérképezi a hardveres kiépítettséget.

Új gép esetében értelemszerűen csak új telepítést választhatunk.

Az időzóna megadása és a pontos idő beállítása következik.

Ezt követően munkaasztalt kell választanunk. Alapértelmezett a KDE, de aki mást szeretne, kiválasztja a számára megfelelőt. Én személy szerint asztali gépen a Gnome felületet használom. Szerverre ez egyébként teljesen felesleges, mert monitor sem lesz rácsatlakoztatva, de én a könnyű beállíthatóság miatt szintén Gnome felületet telepítettem erre a gépre is. A KDE kicsit giccsesebb, több erőforrást is igényel, de nagyon látványos asztali környezetet lehet segítségével csinálni. Az XFCE és az LXDE egy minimális grafikával rendelkező asztali felület, ami gyengébb gépeken lehet hasznos.

A minimális X Window rendszer IceWM vagy TWM felülethez lehet hasonló, még nem próbáltam. A szöveges mód meg hát erősen terminálos parancssoros felhasználói felületet takar. Szerverre ez elegendő lenne, de nem igazán vállaltam volna be ezen a felületen a konfigurálást, így maradt a megszokott Gnome. Egyébként később a többi felület is hozzáadható, ill. eltávolítható a rendszerből. De azt is meg lehet csinálni, hogy egyszerűen nem tölti be a rendszer az asztalkezelőt miután már minden be lett állítva és magárahagyom a gépet, ezzel is kevesebb erőforrás fogy.

Amit a következő képen látunk az pedig már a szakértői partícionálás. Itt látható esetemben a 3 merevlemez.

Elsőnek el kell készíteni a rendszerpartíciókat. Erre a célra a Toshiba merevlemezt fogom felhasználni, mely a listában az sda nevű eszköz. Alapesetben három partíciót célszerű készíteni, a rendszer automatikusan is ennyit ajánl fel. Ez a három partíció a következő módon tevődik össze. Van egy 2GB-os swap partíció, ez egyfajta RAM memória kiegészítés, vagy egy 20GB-os root (gyökér) partíció, ide kerül maga az operációs rendszer, Windowshoz hasonlítva ez felel meg a “c:” meghajtónak. A harmadik a home partíció lesz, ide kerülnek majd a felhazsnálói adatok, általánosságban Windows rendszereknél erre szolgál a “d:” meghajtó.

Jelen esetben a swap és a root partíciók fizikálisan egy lemezen lesznek, a home és további partíciók pedig külön winchestereken kapnak majd helyet.

Tehát a Toshiba (sda) eszközön elsőnek létrehozom a swap partíciót. Ehhez általában 2GB lemezterület elegendő. Ez egyfajta kiterjesztése a RAM meróriának. Csak akkor van használatban, mikor a RAM már megtelik. 4GB RAM mellett gyakorlatilag nemsok értelme van, elvileg el is hagyható. Mivel 60GB-om van csak rendszernek, így nem kell ilyeneken spórolni, jó az ha van alapon létrehoztam az ajánlás szerint. Itt a fájlrendszer swap, a csatolási pont pedig “/swap”. (listából kiválasztható). Ő lesz az sda eszközön az  sda1 partíció.

Második partíció a root, vagy magyarul gyökérpartíció. Ide kerül maga az operációs  rendszer. A fájlrendszere alapértelmezetten ext4, de lehet válogatni néhány lehetőség közül, viszont ehhez nem árt ismerni a többi fájlrendszer tulajdonságait. A csatolási pont “/”, a listából szintén kiválasztható. Szokványos esetben a meghajtón még egy harmadik partíció is helyt kap, de mivel annak külön lemezeket szántam, így ezen a meghajtón a root partíció kitölti a teljes területet. Ez lesz az sda2 partíció. Általánosan egyébként 20GB szokott lenni a mérete.

Ezzel a rendszermeghajtó partícionálása elkészült az sda eszközön.

Következzen az adatok számára létrehozandó tárterület kialakítása. Kétszer 500GB áll rendelkezésre, de itt lesz egy kis csavar, ugyanis a két egyforma lemezt RAID1-be fogom szervezni. Kezdetnek megnyitom az sdb, vagy sdc eszközt.

A fentieknek megfelelően létrehozom itt is a szükséges partíciókat, de ezek már csak adattárolásra lesznek használva. Ha most itt létrehozom a home partíciót és erre a célra felhasználom a teljes merevlemez területet, akkor egyszerű dolgom van. Annyit módosítottam a dolgon, hogy az /srv mappa tartalmát is külön partícióra szándékoztam tenni. Ebből kifolyólag két partíció kerölt kialakításra az adott WD merevlemezen.

Az első lett tehát az srv partíció. Csatolási pontja tehát “/srv”, mérete 8GB, a partíció neve pedig sdc1, amennyiben az sdc lemezen készítem el. A maradék terület pedig a home mappa tárolására lesz felhasználva, ő lesz az sdc2, csatolási pontja “/home”, mérete 457GB. Itt tárolódnak majd a lényeges adatok. Ezzel kész az egyik 500GB-os merevlemez fájlrendszere.

A fent leírtak így néznek ki a gyakorlatban:

Ha ez megvan, a tükrözés miatt le kell másolni a struktúrát a másik merevlemezre is. A partíciókezelő lenti lenyíló menüjében van egy olyan lehetőség, hogy partíció klónozása. Arra kattintva a következő ablak jön fel.

A rendelkezésre álló merevlemezt kiválasztva és az OK-ra kattintva megjelenik a RAID kezelő. Itt kivaálszom a RAID1-et, majd az elérhető eszközök listából hozzáadom a kiválasztott eszközökhöz az sdc1 és sdc2 partíciókat. Ők lesznek ugyanis tükrözve, de előtte most csak a klónozás történik.

A továbbikaban be kell állítani a chunk méretét. Ez igazából egy adatblokk méretét takarja. (Disk Cache Chunk Size) Minden cache-elt információ apró darabokra (”chunk”-okra) van tördelve, így könnyebben kezelhetõ a rendszer számára. Itt lehet beállítani ezen kis darabok méretét. Ha túl nagy értéket adunk meg, akkor kis fájlok cache-elése esetén a gép pazarolja a memóriát, túl kicsi értéket pedig azért nem célszerű alkalmazni, mert a fejmozgások száma megnő az állandó pozícionálások miatt, emiatt pedig lomhább lesz a rendszer. Ahány oldal és fórum, annyiféle ajánlás található ezen értéket illetően, én 64kB-ot állítottam be.

Ezzel elkészült az edc eszköz partíciós rendszerének másolata az sdb eszközre, azaz létrejött két azonos fájlrendszerű winchester. A továbbiakban már csak a másolattal történő összerendeléseket kell megcsinálni és készen is vagyunk. A klónozott partíciók nem kerülnek felcsatolásra.

Ismét  a RAID kezelőben vagyunk. RAID1-be szervezem elsőnek a 8GB-os srv partíciót, miután már két darab van belőle, az egyik az sdb, a másik pedig az sdc lemezen.

Megformázom ext4 fájlrendszerre és beállítom, hogy a rendszer ezt a partíciót “/srv” -ként csatolja fel. Ez elsz az md0 virtuális meghajtó.

Kiválasztom a két 457GB-os partíciót és a fentiek szerint eljárva ezeket is RAID1-be szervezem.

Megadom a fájlrendszer típusát és a csatolási pontot. Ezzel létrejön az md1 virtuális meghajtó.

Az folyamat végén az eredmény egy md0 és egy md1 meghajtó lesz.

Ezzel gyakorlatilag elkészült a partíciós rendszer kialakítása. Hogy mi lett a fent leírt műveletek eredménye, az az alábbi ábrán jól látható.

A piros négyzetek jelképezik a fizikai eszközöket, azaz a három merevlemezt. Az sda volt ugye a 60GB-os Toshiba. Rajta készült két partíció, egyszer egy 4GB-os sda1 és egy maradék, közel 52GB-os sda2. Az sda1 swap partíció lesz, az sda2 pedig az operációs rendszer számára lett kialakítva, ide lesz telepítve a Linux, a fájlrendszerben pedig gyökérpartícióként lesz látható.

Az esdb és sdc meghajtók jelképezik a két 500GB-os merevlemezt. Rajtuk egyformán ki lett alakítva egy 8GB-os és egy 457GB-os partíció. A két 8GB-os partíció sdb1 és sdc1 alkotja az md0 RAID tömböt, ők egymás tükörképei. A másik két 457GB-os partíciók pedig az md1 RAID tömböt alkotják és ők is egymás tükörképei, azaz RAID1 kapcsolatban vannak egymással.

Az md0 tömb “/srv”-ként lesz látható a fájlrendszerben, az md1 pedig “/home” néven lesz megtalálható a mappák között.

Tehát ha a gyökérkönyvtárból belépünk az srv mappába akkor a 8GB-os, ha pedig belépük a home mappába, akkor pedig a 457GB-os partíció tartalmát fogjuk látni.

A partíciókezelőt elhagyva búcsúüzenetként kapunk egy összegzést a módosításokról.

Ezt követően a rendszer áttekintéséhez érkezünk. Itt látható minden beállítás és módosítás, ami a rendszeren végre lesz hajtva, illetve be lesz állítva. Itt még van lehetőség egy-két dolog átállítására, ha mindent rendben találunk, akkor az OK-ra kattintva elkezdődik a rendszer telepítése.

A telepítés végén ha a rendszer automatikus beállítása is lefut, gyakorlatilag végeztünk.

Újraindítva a gépet már a friss asztal fogad és kezdődhetnek az egyéb szoftveres beállítások, telepítések, frissítések.

A további beállításokról a következő fejezetben olvashatsz.

Felhasznált források: Hup, Wikipédia, PCWorld