Szerver otthonra I. – A hardver

Ebben a leírásban részletesen bemutatom, hogy hogyan állítottam össze egy fájlmegosztásra használatos hálózati kiszolgálót otthoni célra. A szerver elsőrendű feladata az, hogy bármely belső hálózatban működő számítógép számára elérhetővé tegyen közös használatú fájlokat, dokumentmokat, egyfajta közös háttértárként szolgáljon. A fő ok, ami miatt egy ilyen kiszolgálót kellett beüzemelnem az az, hogy az egyik-másik gépen létrehozott, módosított állományok rendszerezhetősége nem volt hatékony, a mentések és megosztások között egyre inkább nőtt a káosz.

Ma már kész megoldásokat lehet találni hálózati tárolókra, melyeket röviden NAS-nak is neveznek. Ezekből nem túl széles a választék, de aki ilyenben gondolkodik, az bizonyára talál magának megfelelőt.  Több ilyen eszköz tesztjét is elolvastam, illetve tájékozódtam árak felől is. Jelenleg 2011 közepén 80E forint környékére teszem azt a NAS eszközt, ami már egy közepesebb kategóriban elmegy és az igényeimnek megfelelne. Ebbe már bele van kalkulálva a winchesterek ára is. Két winchesterrel számoltam, ugyanis egy olyan eszközbe, ami központi tárolóegységként működik célszerű legalább 2db merevlemezt beépíteni RAID1-ben, hogy esetleges meghibásodása esetén elkerülhető legyen az adatvesztés. Ezzel az igénnyel, kapásból kiperegtek az egy tárolórekeszes NAS eszközök, azaz az olcsóbb kategória nagyja. A többi NAS pedig árban nagyon drága. 80E forintból már számítógépet lehet összerakni és azt úgy konfigurája az ember, ahogy neki tetszik, több célra is használható, tehát a lehetőségek sokkal szélesebb skálán mozognak. Ennél fogva úgy döntöttem, hogy magam építek össze egy szerver gépet.

A követelményekről annyit, hogy lényeges az elfogatható méterű tárkapacitás, ez minimum 500GB,  illetve az alacsony fogyasztás, aránylag csendes működés.

Hosszas tájékozódás után az alábbi konfiguráció állt össze:

  • alaplap: Gigabyte GA-D425TUD 1,8GHz Intel Atom processzorral
  • memória: 2x 2GB Kingston 1333Mhz DDR3
  • 2x Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″ HDD
  • 1x Toshiba 60GB 5400RPM 2,5″ HDD
  • EPC2 mini-ITX ház + 75W tápegység

Az alaplap

Erről annyit érdemes tudni, hogy egy mini-ITX méretű Gigabyte gyártmány, melyen szinte minden szükséges hardver integrálva van, közöttük a processzor is.  Intel NM10 chipkészlettel rendelkezik, mely támogatja a DDR3 memóriátkat egészen 4GB kapaciátiásig. A memóriák beépítésére 2 db DIMM slot ad lehetőséget. A tárolóeszközök csatlakoztatásához egy IDE ATA133 és négy SATA2 aljzat áll rendelkezésre. A SATA csatlakozók közül kettő normál SATA2, a másik kettő pedig GSATA2, mely BIOS-ból támogatja a RAID0, RAID1, JBOD funkciókat.

Az alaplap tartalmaz még továbbá ALC888B HD audio eszközt, RTL8111E gigabit LAN illesztőt, Intel VGA vezérlőt, 8db USB csatlakozót, 2db PS/2 csatlakozást, soros portot, párhuzamos portot. Ha ezek közül még valami hiányozna lehetőség van egyetlen PCI bővítőhely igénybevételére is.

Az alaplap fogyasztása 2-3W körül van. (a processzort nem számolva)

A processzor

A CPU egy Intel Atom D425-ös egymagos jószág. Utasításkészlete 64 bites, L2 Cache 512KB, órajele 1,8GHz, fogyasztása 10W. Aktív hűtéssel rendelkezik, mely méterét tekintve elég kicsi és ennek megfelelően a nagy fordulaton járó ventilátor kissé zajos. A ventilátort egyébként a hőmérséklet függvényében pörgeti.

A memóriák

Erről nem írnék sokat, 2 db Kingston DDR3, egyenként 2GB-os modulok.

A merevlemezek

Adatok tárolására a Western Digital Caviar Blue 500GB 5400RPM 2,5″  merevlemezeket választottam, véleményem szerint a WD winchesterek minősége és tartóssága elég jó, ezekre is 3 év garancia van. Kapacitásuk egyenként 500GB, fordulatszámuk 5400RPM és 8MB gyorsítót tartalmaznak. Szerverbe talán kicsit lassúak, de ebben az esetben az energiafelhasználás fontosabb szempont volt, ezért kerültek beépítésre kizárólag notebook winchesterek, a kis geometriai méretükről nem is beszélve.

Mivel három winchestert készülök beépíteni egy olyan házba, melybe gyárilag csak egy férne, így némileg így is át kell alakítani a ház belsejét.

A gépház

Ez egy érdekes dolog, ugyanis olyan gépházat, amiben 2 HDD számára van hely, valamint külső tápról működik, gyakorlatilag nem is találtam. Mindenképp külső tápos házat szerettem volna, de legalább két merevlemez férőhelyeset.  Mivel ilyet nem kaptam, beszereztem egy EPC2 típusú mini-ITX házikót, külső 75W-os táppal. Ebben csak egy merevlemeznek és egy slim optikai egységnek van hely, de a belső adottságai elég jók ahhoz, hogy kis átalakítással több 2,5″”-os merevlemez is beépíthető legyen némi kompromisszumok árán.

Belső tápegysége 12V bemeneti feszültség fogadására alkalmas, ebből állítja elő az alaplap és meghajtók számára a szükséges feszültségeket DC-DC konverterek segítségével. Hatásfoka állítólag elég jó, nagyobb mint 90% és elméletileg 120W-os teljesítményre képes. Erről a tápegységről részletesen írok még később.

Alkatrészek beszerzése, árak

Elsőnek a gépházat rendeltem meg a tápegységgel együtt. Ez 17800Ft-ba került.  Szerencsére jól választottam, a belső hely elegendő volt, viszont a beszerelés kis kreativitást igényel, mivel a gyári konstrukcióhoz igazodva csak 1db merevlemezes meghajtót lehetne benne elhelyezni.

Az alaplap 18000Ft volt, a két darab 2GB-os DDR3 memória összesen 8000Ft, a két WD Scorpio Blue 500GB-os merevlemez pedig 26000Ft-ba került. A 60GB-os Toshiba winchestert pedig 5000Ft-ért sikerült beszereznem, igaz használtan. Amire még szükségem volt, az egy SATA kábel, illetve hozzá egy tápátalakító. Ezt méregdrága áron, 1100Ft-ért adták.

Ezek az árak 2011 júliusában voltak aktuálisak.

Összeszerelés

Elsőként kezdeném a gépházzal. A csomagolás a gépházon kívül tartalmaz egy műanyag talpat, ami lehetővé teszi a gépház függőleges helyzetben való elhelyezését, ezen kívül egy kis zacskó csavart, gumitalpakat és egy PCI toldót, ami lehetővé teszi a PCI kártya behelyezését vízszintes helyzetben a gépházba. A burkolat egyésze fémből van, egyedül az előlap és a talp készült műanyagból. A műanyag minősége elég jó, felülete fényes.

Az alaplap mellé kapunk használati leírást, összeszerelési útmutatót, egy darab SATA és ATA133 kábelt, telepítő CD-t és egy hátlemezt.

 

Beszerelés a gépházba.

A winchesterek behelyzése kis átalakítást igényelt, mivel eredetileg csak 1db HDD férne be a házba egy slim ODD társaságában. Mivel optikai meghajtó nem szükséges a használat során, csupán telepítés alkalmával, így azt nem is vettem hozzá, a telepítés pedig szétszedett állapotban megoldható.

A gépház még a gyári állapotában.

Kicsit nagyob helyre volt szükség…

Ezzel a kis átalakítással már befértek a tervezett merevlemezek a házba. A gépház oldalán a szellőzőlyukakon keresztül két csavarral rögzítettem a merevlemezeket a burkolathoz.  A lyukak távolsága pont megfelelő volt, így szerencsére fúrni nem kellett. Mindegyik merevlemezt sikerült korrekten lerögzíteni, igaz ezzel a megoldással, csak az egyik oldal felől, de így is elég masszívan állnak.

A harmadik merevlemez  a fedlap oldalára lett szerelve, mert alul már a két 500GB-os meghajtó elfoglalta a rendelkezésre álló helyet. Így tehát a rendszermeghajtó a fedlapon lett rögzítve, a gépházat összeszerelve pedig a három meghajtó pont egymás felé esik és közöttük elegendő hely van a megfelelő hűtéshez is. Ezzel készen állott a gép az operációs rendszer telepítéséhez, hardverekkel kapcsolatos szerelnivaló már nem igazán van.

A két kicsi winchester további előnye még, hogy egy PCI kártyát is betehetünk még a gépbe, mivel nem lóg ki a PCI foglalatig. A kép kedvéért beépítettem egy hálókártyát, hogy látható legyen egy ilyen elrendezés is.

Az összerakott gépház oldalán látható csak, hogy jóval több merevlemez van beépítve, mint amennyi eredetileg beleférne. Sajnos ilyen konfiguráció esetében le kell mondani az optikai meghajtóról, de végső soron egy kiszolgálónak arra a rendszertelepítésen kívül semmi szüksége nincsen. A telepítés idejére pedig bőven megteszi valamilyen DVD olvasó, ami szétszedett állapotban csatlakozik a géphez.

Egyébként ilyen formában történő összeszerelésnél simán befér 4 darab 2,5″-os merevlemez egymás fölött elhelyezve a gépházban. Jók ezek a lyukak a burkolat oldalán, mind a 3,5″-os meghajtókkal, mind a 2,5″-osakkal is kompatibilisek csavarozás szempontjából.

A végleges elrendezés.

A cikk folytatása a telepítésről és a RAID beállításokról szól.

II. fejezethez lépés >>